megjelent: EURÓPAI IDŐ
1998/21 Zenebona
DIO bácsi Bukarestben
Rocklegendák,
ha nálunk járnak…
…akkor a dalokba szőtt mesék életre
kelnek. A tájainkon már jól megszokott késéssel indult be az a bizonyos
szivárványos (Rainbow) fekete szombat (Black Sabbath), szeptember 21-én, hétfő
este. Mielőtt a Mester vezetésével időutazást tettünk volna a rockzene
világában, el kellett viselni né(gy)hány bukaresti banda terrorját. Az első a
Zob volt, a második a Neurotica, amely szerintem az est legeredetibb zenekara
volt. A másik kettő a Parlament és az Antract névre hallgat, de hogy melyik
volt az országgyűlés és melyik a közjáték(=antract) csak a beavatottak
tudhatták. A rendezők jobban tették volna, ha egy-két olyan előzenekart hívnak
meg melynek stílusa közelebb áll a főbandáéhoz és az agyoncsépelt témákon kívül
valami egyénit is tud produkálni. Az is elég ciki volt, hogy az átszerelés
alatt Ozzy Ozzmosis albuma szólt. Nem mintha valami kifogásolni való lenne
rajta, én is nagyon kedvelem, de köztudott, hogy a Sabbath két énekese, Ozzy és
Dio között soha nem tombolt a nagy barátság. Sőt. No comment…
Még mielőtt valaki mérgesen a
sarokba hajítaná az újságot azzal, hogy mit akadékoskodik folyton ez a szőrös
szívű firkász, megsúgom, hogy ezután csupa jót fogok írni. Még egy kis türelem,
hadd említsem a közönséget. Nagyon meglepett, hogy itt Romániában is vannak
olyan emberek, akik civilizáltan tudnak viselkedni egy ilyen nagyszabású
rendezvényen. A rockerek ezen az estén bebizonyították, hogy ők/mi már
felnőtt(ünk)ek Európához.
Sötétség…
A pokol 666. Bugyrából előtörő hangok, megszólal a ‘93-as Strange Highways album Evolution dalának riffje, fény önti el a
színpadot és előttünk áll a kis Nagy ember, ezrek bálványa és énekel. Rég
voltam olyan koncerten, ahol a hideg futkorászott a hátamon. Itt nincs mese,
egy legenda kelt életre! Széles mosollyal konferálja be a nagy klasszikusokat: Holy Diver, Rainbow in the Dark, Don’t talk
to Strangers, Children of the Sea…
Gesztikulál, előadja a dalt, vezeti a csapatát. Olyan, mint egy kis ördög,
amikor a Heaven and Hell közben alulról vörös fénnyel megvilágítják. Ízig-vérig
frontember. Bár nem igazán állnak közel hozzá a Deep Purple Mistreated dalának sorai, elnézzük neki,
mert a szivárvány kánonjával (Catch the
Rainbow) színezi a középrészt. Hangjával párbajozik a gitáron megszólaló
hangokkal, emígy buzdítva gitárosát: “Tracy G. play for me”. Kétszer hívja
vissza a közönség. Az első ráadásban a Man
on the Silver Mountain-be építi bele a Long
Live Rock and Roll-t, majd a We Rock-kal
vesz végleges búcsút. Látszik, hogy elégedett az “éhes” közönség
fogadtatásával.
Feledjük el, hogy néha a szóló
számokban túl halk volt a billentyű, hogy Tracy G. elnagyoltan játszotta a
Rainbow és más klasszikusokat, hogy a műsor gerincét régi dalok tették ki (ami
nem volt baj). Mindezek mit sem számítanak. A lényeg: itt volt Ő, a kis ember
óriási torokkal.
SchEndre
